top of page
Attitud_logo_HU_1222_3.png
20200129_114725.jpg

AZ ALAPÍTVÁNYRÓL

Az Attitűd Alapítvány 2018-ban jött létre Blaskó Borbála balettművész, koreográfus és rendező, kuratóriumi elnök vezetésével. Az Alapítvány célja művészeti alkotások létrehozása, az alkotómunka támogatása, bevonva az alkotás folyamatába, és konkrét művészeti projektekbe az autizmussal élő fiatal felnőtteket, a szociálisan hátrányos helyzetű művész növendékeket, fiatal tehetségeket.

A fiatal művészek önkifejezését, képzését, alkotótevékenységét szeretnénk támogatni, és értékteremtő munkájukat bemutatni a széles publikumnak. Tehetséggondozó programok, művészeti előadások, képzések, események kiállítások szervezésével, művészeti kiadványok tervezésével, gyártásával és terjesztésével foglalkozunk. Az Alapítvány kuratóriumi elnökének édesanyja Milvius Andrea színművésznő. Édesapja, Blaskó Péter színművész, vezető alakja a magyar színházi életnek. Öccse, Blaskó Bence autizmussal élő festőművész, nagyapja, id. Blaskó János festőművész, az Egri Képzőművészeti Főiskola Festőművész Tanszékének egykori vezetője nyomdokain halad.

 

Blaskó Borbála családja művészi ambícióiban osztozva, ekképpen közvetlenül is érintett és motivált az alapítvány céljainak elérésében és annak elősegítéséban, hogy minél több tehetséges fiatal kaphasson lehetőséget művészi képességeinek kibontakoztatásához.

Az elmúlt két évben az Alapítvány művészeti produkciók létrehozására összpontosított, így közreműködött pl. Csajka című előadás létrehozásában a Bethlen Téri Színházban (melyet később Triesztbe is meghívtak), valamint a Bogyó és Babóca ünnepel című előadás megalkotásában a tatabányai Jászai Mari Színházban. Hasonló kooperáció kezdeményezésére került sor a 2020. márciusára tervetett Hesszelők című előadás kapcsán. A Bethlen Téri Színház adott volna otthont a bemutatónak, amit a COVID-19 járvány miatt el kellett halasztani.

 

A Blaskó Borbála által megvalósított művészeti produkciók plakátjai rendszeresen Blaskó Bence autizmussal élő fiatal festőművész alkotásainak felhasználásával készülnek, professzionális grafikus bevonásával. Ez a munkametódus segít abban, hogy Bence művei eljussanak a széles publikumhoz, és társalkotóként egyenrangú tagja legyen a produkciót létrehozó művészcsoportnak. Az ő példáján, a bevált jó gyakorlatokat követve szeretnénk több autizmussal élő alkotó számára hasonló lehetőségeket felkínálni integrált csoportokban megvalósuló művészeti projektekben való részvételre, szabadidős és kulturális programokba való bevonásukkal, az inklúzív szemléletre nyitott, tehetséges, művészi önkifejezésükben fejlődni kívánó fiatal felnőtt alkotótársaikkal közösen.

Kuratórium

Blaskó Borbála

Juhász Károly

Kocsis Gábor

 

Kreatív projektfejlesztés

Béni Gabi

Alkotók

Blaskó Bence

Kovács Máté

Somogyi Attila

Molnár Csilla

Halmai Péter

Együttműködő Partnerek

Amijó Kft.

Aura Egyesület

Budai Rajziskola

Matató Könyvkötő Műhely

Nemzeti Színház

T-Art Alapítvány

Szociális Design

Művészeti kiadványok autista alkotók munkáinak felhasználásával

Projects

PROJEKTEK, 2020

Hesszelők

táncelőadás

A Bethlen Téri Színház

 

Jókai Mór: Vadvirágok

táncművészeti előadás
A projektet a Magyar Művészeti Akadémia támogatja.

 

Speciális látószög - hátrányból előny

kulturális, oktatási és szabadidős programok (pályázat benyújtva)

 

Tehetségfejlesztő művészeti alkotótábor

összművészeti projekt (fejlesztés alatt)

 

Táncművészeti produkciók

Blaskó Borbála koreográfus-rendező alkotásai

Contact

ELÉRHETŐSÉG

+36 30 302 9279

csg_9753-w750-h440-crop.jpg
bottom of page