Bence és Nagyapa

Bence, nagyapja, id. Blaskó János festőművész nyomdokain halad, aki Budapesten, a XIII. kerületben élt és dolgozott. 1942-ben a Képzőművészeti Főiskolán végzett, mesterei Glatz Oszkár és Burghardt Rezső voltak. Olaszországban és Németországban járt tanulmányúton.  A 60-as évek elejétől a 80-as évek végéig az Egri Tanárképzõ Fõiskola tanára, a Rajz Tanszék vezetője volt. Tanár- és mûvésznemzedékek jeles képviselőit nevelte. Emlékét domborműves emléktábla őrzi a Máglya-köz 3. számú műteremház falán, melyet fia, ifj. Blaskó János szobrászművész készített.

 

Blaskó Bence Budapesten született, 1988. június 14-én. A Gés Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskolában 2010-ben érettségi vizsgát tett. Tanulmányait az Óbudai Kalászi úti Képzőművészeti Szakiskola képgrafika-grafika szakán folytatta. 2014-től a Budai Rajziskola felnőttképzési programjain festészettel, grafikával és szobrászattal foglalkozik. A budavári Matató Könyvkötő Műhelyben könyvkötészeti technikákra épülő egyedi alkotásokat készít Cholnoky Zsófia vezetésével. Bence honlapja: www.blaskobence.hu

A művészi látásmód összerímel nagyapa és unoka műveiben.

© Attitűd Alapítvány, 2020